http://www.kekkut.hu/

Kékkút a Káli-medence észak-nyugati részén fekszik.
Kékkúton több ásatást is végeztek, innen tudjuk, hogy a település története  az ie. III. évezredig nyúlik vissza. Kr. utáni III.- IV. évezredben már népes település volt. A leletek szerint erre vezetett a rómaiak Itáliából, Aquincumba vezető útja. A szóbeszéd szerint a savanyúvízforrás Theodóra császárnő kedvenc itala volt.
A honfoglalás idején a Kál-horka nemzettség birtoka volt Kál völgye. A település neve először 1333-1334-ben jelenik meg egy tizedlajstromban, de oklevélben először 1338-ban szerepel. A Káli-medence falvai a XIV. század közepéig királyi kézben voltak, majd Károly Róbert 1341-ben átadta a települést a veszprémi püspökségnek, innentől 1913-ig egyházi fennhatóság alá tartozott.
A török portyázások idején a település elnéptelenedett, de a portyázások megszűnésével a visszaköltözők lassan újjáépítették. 1716-ban építették Kékkút lakói a templomot. Egy 1829-as összeírás szerint a településen 242 lakos volt, ők elsősorban földműveléssel, állattartással és kézműves mesterségekkel foglalkoztak. A marhákat a környező lápréteken legeltették, a megtermelt gabonát vízimalmokban őrölték meg. A régi állattartás nyomait őrzik még napjainkban a lakóházakkal egybeépített ólak, pajták és istállók.
A kékkúti ásványvizet, aminek a település a hírnevét köszönheti, az 1900-as években kezdték el palackozni. 1913-ban a forrás mellett egy faépület állt, írásos anyag nem említi a palackozást, de a cégtáblán már üvegek láthatóak. Akkor még Tolnay Lajos Anna forrása néven ismerték. 1920-tól a Kékkúti Gyógy és Ásványvíz vállalat működtette.

Kékkút a Káli-medence észak-nyugati részén fekszik. Egy utcából és a környező dombokon levő pincékből áll. A település alapvetően két részre tagolódik. Az alsó nyugati részt „Kütyünek” hívják, míg a felső részt, ahol az orvosi rendelő az Önkormányzat, és a Bolt van „Központnak” nevezik a helybeliek.
Kékkúton több ásatást is végeztek, innen tudjuk, hogy a település története  az ie. III. évezredig nyúlik vissza. Kr. utáni III.- IV. évezredben már népes település volt. A leletek szerint erre vezetett a rómaiak Itáliából, Aquincumba vezető útja. A szóbeszéd szerint a savanyúvízforrás Theodóra császárnő kedvenc itala volt.
A honfoglalás idején a Kál-horka nemzettség birtoka volt Kál völgye. A település neve először 1333-1334-ben jelenik meg egy tizedlajstromban, de oklevélben először 1338-ban szerepel. A Káli-medence falvai a XIV. század közepéig királyi kézben voltak, majd Károly Róbert 1341-ben átadta a települést a veszprémi püspökségnek, innentől 1913-ig egyházi fennhatóság alá tartozott.
A török portyázások idején a település elnéptelenedett, de a portyázások megszűnésével a visszaköltözők lassan újjáépítették. 1716-ban építették Kékkút lakói a templomot. Egy 1829-as összeírás szerint a településen 242 lakos volt, ők elsősorban földműveléssel, állattartással és kézműves mesterségekkel foglalkoztak. A marhákat a környező lápréteken legeltették, a megtermelt gabonát vízimalmokban őrölték meg. A régi állattartás nyomait őrzik még napjainkban a lakóházakkal egybeépített ólak, pajták és istállók. Kékkúton iskola is volt. Előbb 6 osztályos, később 8 osztályos összevont rendszerű oktatás folyt. Az iskola 1977-ben szűnt meg, ezután Kővágóörsre jártak át a gyerekek.
A nádtetős házak gyakran tüzet fogtak, ezeknek a tüzeknek az eloltására szerveződött az első önkéntes tűzoltó egyesület, melynek tagjai a tűzoltók közötti versenyeken szép eredményeket értek el.
A kékkúti ásványvizet, aminek a település a hírnevét köszönheti, az 1900-as években kezdték el palackozni. 1913-ban a forrás mellett egy faépület állt, írásos anyag nem említi a palackozást, de a cégtáblán már üvegek láthatóak. Akkor még Tolnay Lajos Anna forrása néven ismerték. 1920-tól a Kékkúti Gyógy és Ásványvíz vállalat működtette.